HÉVÍZ Magyarország legjelentősebb egészségturisztikai központja, legismertebb fürdővárosa és gyógyfürdője.

A Balaton észak-nyugati csücskétől mindössze 6 km-re található. Ideális hely a pihenni, gyógyulni vágyók részére!

 

A város jelentőségét a világon egyedülálló gyógytavának köszönheti.

 

Az itt található 4,4 hektár területű tó a világ legnagyobb melegvizű tőzegfenekű gyógytava, amelyet egy 50 hektáros védőerdő ölel körül. A tó vizét geotermikus energia melegíti. A víz hőmérséklete a nyár nagy részében 30-35 oC-ot is eléri és télen sem csökken 22 oC alá. A gyógyvíz elsősorban mozgásszervi betegségek esetében fejti ki kedvező hatását. Az itt felszínre törő termálvíz gyógyító erejét már a római időktől ismerik és használják.

Gyógyfürdővé csak 1795-ben gróf Festetics György, a terület birtokosának kezdeményezésére alakították. Akkor építették az első fürdőkórházakat a tó fölé, azóta működik orvosok közreműködésével a fürdő.